Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Újvárosi mesék

2017.11.20

Alábbiakban a Győr Plusz online hírportál cikkét olvashatjuk

amely városrészünk érdekes históriáit veszi sorra.

Szeretettel ajánljuk elolvasásra! A cikk két részből áll.

 

Első rész: Kíváncsi rá, miért nem Széchenyiről nevezték el Újváros főutcáját,

vagy hogy hol található a Zichy család kápolnája?

 

Akkor érdemes meghallgatnia Dimény Gábor építész előadásait, aki Újváros önépüléséről, a városrész létrejöttéről, alakulásáról mesél, arról, milyen események befolyásolták a történetét, a szerkezetét, melyek azok a jellemző épületek, amelyek az egész városrész életét meghatározták, vagy arról, hogyan telepedett meg öt felekezet egy utcában. Ezekről mesélt a napokban a Kisfaludy Károly Könyvtárban teltház előtt az építész, melyet Kozma Endre, a Régi Győr FB csoport üzemeltetője illusztrált fotógyűjteményének régi darabjaival.

A Kossuth utca

 

Dimény Gábor kedvenc meséje szerint, a mai napig nem tisztázott, miért Kossuth Lajosról nevezték el Újváros főutcáját, hiszen az államférfi csupán csak keresztül hajtott a városon Buda és Bécs közötti utazási során. Azon kívül, hogy egy győri patikuslányt vett felségül, más történelmi cselekedet nem köti a településhez. Az építész szerint, az lett volna a helyénvaló, ha Széchenyi Istvánról nevezik el főutat, ugyanis a „legnagyobb magyar” Győrben lett katonatiszt 17 és fél évesen, részt vett Újváros erődépítésében, irányította a sáncépítéseket és elszámolt a napszámosokkal. Családjának Győrben palotája volt, ő mégis az Aranybárány fogadóban lakott, a katonahelyén. Élete utolsó magyarországi éjszakáját is az Aranybárányban töltötte. Amikor 1848. szeptember 4-én lemondott a miniszterségről, orvosa, Balogh Pál kíséretében a Bécs közelében fekvő Döblingi szanatóriumba utazott, és útközben az Aranybárányban szálltak meg, itt vett búcsút hazájától. A kezdet és vég csodálatos találkozása ez, a történetnek azonban semmiféle emléke nincs Újvárosban – hangsúlyozta az előadó.

Győr térképe 1893-ból

 

Dimény Gábornak kedvenc épülete is van Újvárosban, vagyis olyan, amely nincs is. Ez pedig a Zichy-kápolna, melyet 1695-ben Zichy István gróf építtetett, ahol a Zichy-család temetkezési helye volt és ez egyben valószínűleg Újváros legelső temploma is. Az építész elárulta, az altemplom a Róth Ede utcában, ferdén keresztben található a föld alatt, úgy, hogy az apszisa belelóg a zsinagóga udvarába. Amikor a közelmúltban felújították az utcát, csak egy kicsit kellett volna körültekintőbben feltárni a területet és rábukkantak volna az altemplomra. De jó lenne, ha erről is megemlékeznének, egy táblával, vagy akár egy felfestéssel – mondja az építész.

Újváros a Rábcával Sziget felől nézve

 

Az előadásokat rendszerint a Régi Győr fotóarchívumából válogatott illusztrációkkal színesítik. A Kossuth utcán szinte minden házról van emlék, minél régebbi egy fotó annál izgalmasabb – tájékoztat Kozma Endre, aki tíz éve gyűjti az emlékeket, mára már több mint 16 ezer fotót dolgozott fel és tett közzé a FB oldalán. Egy padlásról például nemrégiben több ezer, Győrt ábrázoló színes diakép és papírkép került elő, vannak olyan fotók is, amiről nem tudni hol készült, ilyenkor Kozma Endre megkérdezi követőit, hátha valaki felismeri az épületet, a helyszínt, így tárul elénk Újváros múltja is a képeken.

 

Második rész:

Gondolták volna, hogy Újvárosban szinte mindegyik iparosnak,

kereskedőnek volt italmérési engedélye is? Vajon miért?

 

Perger Gyula néprajzkutató ezeket a titkokat is elárulta a napokban a Kisfaludy Károly Könyvtárban rendezett előadásán, amely a Polgári élet Újvárosban a 18-20. században címet viselte. Az előadást ezúttal is Kozma Endre, a Régi Győr FB csoport üzemeltetője illusztrálta fotógyűjteményének régi darabjaival.

 

Perger Gyula öt évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni az Újvárossal, a Győrrel kapcsolatos levéltári anyagokat az ipar, a kereskedelem és a vendéglátás témakörben. Elsősorban a kocsmák, szállodák, éttermek érdekelték, de mint kiderült, csak azokról a helyekről, eseményekről maradt fenn írásos dokumentum, ahol valamilyen balhé volt. A gyűjtemény elsődlegesen számlákat tartalmaz, olyanokat, melyeknek esztétikai értéke is van, hiszen azok a vállalkozók, akik a 19. század közepén adtak magukra, fejléces számlát kezdtek gyártani a cégérükkel. Így a számlák alapján nyomon követhető, hogyan változtak a tulajdonviszonyok ezekben az intézményekben.

 

 

Perger Gyula szerint már a 18. század elején látszott, hogy az Újvárosban élő gazdálkodóknak, kereskedőknek, vendéglátósoknak, iparosoknak meg volt a túlélési stratégiája. Érdekesnek tűnt számára az a felfedezés, hogy a lakosság és a házak arányában, hihetetlenül sok volt az italmérés. A néprajzkutató elárulta, ekkor még nem volt vezetékes víz, a Dunából hordták a vízhordók jó pénzért az éltető nedűt, így a borivás a mindennapi élet része volt. A mesteremberek italmérési jogot is szereztek, hogy fenntartsák magukat. Később aztán voltak olyan szakmák, amelyek azért haltak ki, mert a mesterek az italmérésből jobban megéltek, mint saját szakmájukból.

 

 

A könnyű asztali borokat a közeli Sokoróaljáról, Nyúlról, Ravazdról, Újbarátról hozták, ahol a kettős birtokosrendszernek köszönhetően a városi polgár megtarthatta a szőlőbirtokait is. Így volt elegendő bor Újváros kiszolgálására.

 

A szállodákról is érdemes néhány szót ejteni, ma két hotel működik Újvárosban, míg korábban számosan voltak, köztük olyan Európa-szerte neves szállók üzemeltek mint a Nádor, az Aranybárány, vagy a Fehér Ló. A hanyatlásukat a Budát Béccsel összekötő, az Újvároson áthaladó út megszüntetése jelentette. Korábban még a városfalon belülről is kijártak a polgárok mulatozni, italozni, itt tartották az egyletek báljait is. Aztán megszűnt a polgári élet a városrészben, az itt élők ipari munkások lettek, így okafogyottá válták a szállók.

És még egy érdekességet említett Perger Gyula, amit felfedezett az iratokból. A a fazekasok nem a Fazekas utcában, hanem a régi Rác utcában tevékenykedtek, és ezekből a mesteremberekből lettek később a híres újvárosi kályhások, a míves kályhás mesterek. Többek között innen vitték az egri líceumba is a kályhákat. Sajnos a 20. század közepére ez a mesterség is megszűnt városrészben.

 

Forrás: gyorplusz.hu