Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Papjukat köszöntötték az Újvárosiak-Zsebedics József atya 48 éves papi jubileuma

2013.06.23

Hálaadó szentmisére gyűltek össze a Győr-Újvárosi hívek június 23-án, az évközi idő 12. vasárnapján, Zsebedics József c. kanonok, templomunk plébánosának papi jubileumának 48. évfordulója alkalmából. 

 

József atyát a szentmise befejező áldása előtt köszöntötte fel a hívek nevében, Horváth Csaba főministráns: Isten áldását, az Újvárosi Segítő Szűzanya oltalmát és közbenjárását kérte életére, hivatására. Elmondta: "József atyát 1965. június 21-én szentelte pappá, Dr. Bánk József akkori megyéspüspök. Papi hivatásának 48 évében sok  jó, öröm, de sok megpróbáltatás is érte József atyát. Ebben a 48 évben az örömért, a bánatért, az Isten gondviselő kegyelméért hálát kell adni. Így a Szűzanyának is, hiszen Máriával együtt kell mondanunk, amit József atya papi jelmondatában is megfogalmaz; Magasztalja lelkem az Urat! Magasztaljuk mi is az Urat, a Szűzanyával együtt és adjunk hálát József atyáért, hogy megtapasztalhattuk az ő emberiességét, közvetlenségét, hogy paphoz híven mindig Jézust sugározza nekünk. Az egyházközség reményét fejezi ki abban, hogy két év múlva az 50 éves papi jubileumon is együtt tudunk ünnepelni." A köszöntő végén a képviselő-testület nevében Sipőczné Babos Tímea köszöntötte a plébánost. József atya meghatódottan köszönte meg a jókívánságokat és kérte, hogy imádkozzunk érte. A szentmise befejező áldása után a pap és az asszisztencia levonult a Győr-Újvárosi Segítő Szűzanya kegyoltárához, ahol imádkoztunk József atyáért, valamint Borbély Mária Petra OSM szervita nővér betegségéből való felgyógyulásáért, aki templomunkban több mint 30 évig tevékenykedett.

 

Az eseményről készült fotókat megtekintheti itt.

Horváth Csaba

Kép: Bálint Krisztina