Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nepomuki Szent János köszöntése Győr-Újvárosban

2013.06.03

 2013. május 16-án, az Egyház Nepomuki Szent Jánost köszönti. A Győr-Újváros elején található Nepomuki Szent János kápolnánál az újvárosi és a szigeti hívek együtt imádkoztak a gyónási titok vértanújához. E kis épület csak néhány fő befogadására alkalmas, ezért e helyen nincs rendszeresen közös ima. A hitvalló Szent emléknapján minden évben, közös imádságot és ájtatosságot végzünk, plébánosunk Zsebedics József vezetésével és az újvárosi ősök példájára, mi is kértük a gyónási titok védőszentjének dicsőséges közbenjárását.

 

 A kápolna története hosszú időkre meg vissza. Először is meg kell emlékeznünk a régi Rábca-híd mellett, Újváros elején fekvő Nepomuki Szent János kápolnáról, mely nemcsak az alapítók vallásos lelkületéről tanúskodik, hanem a kápolna istentiszteletén résztvevő nép vallási buzgóságáról is.

A Rábca hídjánál a vámszedés a győri püspököt illette, ezért a híd mellé kis vámházat építtetett a város részére. Ismeretlen időben e vámházhoz Nepomuki Szent János tiszteletére kápolnácskát állított valamelyik buzgó hívő, vagy talán maga a püspökség. Ez volt az első kápolnácska. A vámos gondozta a kápolnát, és szedte be az adományokat is. A város a vámszedési és vásárjogot ököráron megváltotta a püspökségtől és átvette a vámházat is. Sztankovics János püspök 1846-ban a vámházhoz hozzáépített kápolnát is átadta a városnak teljes felszereltségével együtt. A város az átvételről hivatalos jelentést adott ki, és a kápolna gondozásával Scheffer Jakab polgárt bízta meg. 1848-ban leégett a kápolna. 1849-ben özv. Wolf Mátyásné, Rohovszky Johanna ajánlatot tett a városnak, a kápolnának csinosabb alakban való felépítésére, fenntartására pedig már ekkor végrendeletében 2 ezer forintot kötött le. (Ez a második kápolna, a mai) Az ajánlatot a város elfogadta, a kápolna meg is épült, fenntartásáról halála napjáig gondoskodott az építtető. 1858-ban halt meg Wolfné Rohovszky Johanna. Teste a kápolna alatt nyugszik. Végrendeletében 6 ezer forintot hagyott a kápolna fenntartására, valamint a hozzácsatolt ház gondozására, 300 forintot pedig a papgondnoknak szentmisékre, melyeket Nepomuki Szent János napjától Szent Mihályig kellett végeznie; 200 forintot pedig az istentiszteleteknél segédkező kántor díjazására. 1860-ban a város lemondott az alapítványi tőke kezeléséről, és a kápolna gondozásáról, melyet a kis lakóházzal együtt az egyházi hatóságnak adott át. Ettől kezdve a székeskáptalan kezeli, a püspök pedig papgondnokot rendelt ki, aki a kis házban lakott, a kápolnára felügyelt, az istentiszteletet végezte. Nepomuki Szent János napján és nyolcada alatt tartott litániákat, mindig nagyobb katolikus közösség látogatta. A kápolna napjainkig a Győr-Újvárosi plébániához tartozik.

Horváth Csaba

 

Az eseményről készült fotók megtekinthetők itt.