Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Krisztus Király ünnepe,ministráns beöltözés

2011.12.18

 Krisztus király ünnepén az újvárosi hívek nagy számban,és nagy lelkülettel gyűltek össze. Egyrészt Krisztus királyt a mindenség Urát Istenét jöttek köszönteni, másrészt az Úr Jézus Krisztus ministránsainak ünnepélyes beiktatását, és beöltözését jöttek ünnepelni.

Horváth Csaba főministráns kezdeményezésére, Gyöngyi Mária nővér segédletével Krisztus király ünnepe előtt egy héttel kezdték megszervezni a három új ministráns beöltözését.A három ministráns egy évi próbaidőszak  szolgálat után érdemesnek találta plébános atyánk hogy belegyenek ünnepélyesen iktatva a Győr-Újvárosi plébánia templom ministránsai közé. Krisztus Király ünnepén utcai ruhában kezükben a ministráns ruhával jöttek felvételüket kérni a főministráns terjesztésére. Plébános atyánk örömét fejezte ki a szentmise elején homíliájában hiszen itteni plébánossága alatt még nem tartott ministráns beöltözést, így nagyon örült a kezdeményezésnek.Beszélt Szent Tarzíciuszról a ministránsok védőszentjéről külön kiemelve életét, buzgóságát, önfeláldozását így téve tanúbizonyságot Jézus Krisztusról.A homília végén került sor az ünnepélyes avatási szertartásra.Nevenként szólította plébános atyánk a ministránsokat és ígéretet tettek Jézusért való szolgálatukban. Ezek után sor került a beöltözésre a fekete szoknya és a hófehér karing felvételére,a ministráns keresztek majd oklevelek átvételére.Az avatott ministránsok: Horváth Ádám, Horváth Gergő, Kránitz Benedek. Gratulálunk a gyermekeknek, a Szűzanya segítse őket, hogy Szent Fia hűséges ministránsai legyenek. Szent Tarzíciusz Könyörögj érettük!