Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Isteni irgalmasság vasárnapja Győr-Újvárosban

2012.04.15

 Örömteli lélekkel gyűltek össze az újvárosi hívek az Isteni irgalmasság vasárnapján.

isteni-irgalmassag.jpg

A szentmisét az isteni irgalmasság rózsafüzér imádkozása előzte meg, majd következett az ünnepélyes szentmise. Plébánosunk prédikációjában beszélt ezen ünnepről, és a hitünk megőrzéséről.

1931-ben Jézus megjelent Szent Fausztina nővérnek és a következőket kérte: „Fess egy képet, annak alapján. amit látsz, ezzel az aláírással: „JÉZUSOM BÍZOM BENNED”!

Azt kívánom, hogy tiszteljék ezt a képet az egész világon. Megígérem, hogy az a lélek, aki ezt a képet tisztelni fogja, nem vész el.

Később még hozzáfűzte: „A két sugár a vért és a vizet jelenti. A halvány sugár a vizet, mely a lelkeket tisztítja meg, a piros a vért, ami a lelkek élete…

Ezen sugarak elrejtik a lelkeket Atyám haragja elöl. Boldog, aki ezek árnyékában fog élni, mert Isten igazságos keze nem éri el.” (Napló 300)- Fausztina nővér 1938-ban halt meg, 2000. április 30-án avatta szentté Boldog II. János Pál pápa.

Ezen ünnep emlékeztessen minket, hogy Isten megbocsátja bűneinket. Hittel mondjuk: „JÉZUSOM BÍZOM BENNED!”