Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012.április 8- Húsvétvasárnapi szentmise

2012.04.08

 Jézus a halálból való feltámadásával minden embert megmentett a bűntől – ezt ünnepli az Egyház a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétkor. A húsvét rávilágít arra is, mi Isten terve az emberrel: a halál hatalma alatt álló régi emberből új embert teremt az örök életre. Hogy milyen ez az új, megszentelődött ember, azt Jézus Krisztus saját példáján mutatja meg.

husvetvasarnap-6.jpg

A Húsvétvasárnapi szentmisére is nagy lélekszámban jelentek meg az újvárosi hívek. Plébánosunk Zsebedics József homiliájában felhívta figyelmünket húsvét üzenetére. Az ünnepélyes szentmise a pápai, és a magyar himnusszal fejeződött be.

Az eseményről készült képeket megtekintheti itt.

Húsvétkor az Úr feltámadását az Anyaszentegyház nyolc napon keresztül kiemelten ünnepli, amelyet például a mise végi áldáshoz kapcsolódó alleluja fejez ki. Húsvét nyolcada fehérvasárnappal, az isteni irgalmasság vasárnapjával zárul. Jézus feltámadásának öröme azonban még ennél is tovább átjárja át az Egyház életét: az ennek szentelt húsvéti idő egészen a húsvétot ötven nappal követő pünkösdig tart.

Horváth Csaba

Kép: Kránitz Tihamér